Anya azt hitte, hogy a házasságban a legfontosabb a kölcsönös tisztelet és az, hogy a felek együtt oldják meg a problémákat. Férjével,
Szergejjel azonban egyre gyakrabban érezte úgy, hogy a férfi nem társként kezeli, hanem egyszerűen olyan emberként, akinek a tulajdonát és türelmét bármikor fel lehet használni.
A pár egy albérletben élt, Anya pedig évekkel korábban örökölt egy kis vidéki házikót és telket a nagynénjétől.
Ez volt az egyetlen igazán saját tulajdona, egy hely, ahol nyugalmat találhatott volna a mindennapi gondok elől. Szergej azonban soha nem tekintett rá igazán Anya személyes örökségeként. Úgy gondolta, hogy ami a feleségéé, az valójában a család közös vagyona.
Egy este Szergej minden előzetes megbeszélés nélkül közölte vele, hogy eladják a házikót. A pénzre ugyanis az édesanyjának, Zinaida Petrovnának volt szüksége, mert a lakásában javításokat kellett végezni.
Anya döbbenten hallgatta férjét. Szergej úgy beszélt az eladásról, mintha az már eldöntött tény lenne. Elmondta, hogy az anyja fürdőszobája rossz állapotban van,
a csövek szivárognak, a padló tönkrement, és a felújításhoz nincs elég pénze. Szerinte teljesen természetes megoldás lenne, ha Anya örökségéből finanszíroznák a munkálatokat.
Anya azonban nem értett egyet.
Elmondta, hogy a telek az ő tulajdona, és nem hajlandó eladni azért, hogy férje anyjának problémáit megoldják. Szerinte Zinaida Petrovnának vagy hitelt kellene felvennie, vagy Szergejnek kellene segítenie rajta, nem pedig más ember örökségét felhasználni.
Szergej azonban dühös lett. Úgy gondolta, hogy felesége önző, és nem érdekli a család. Azt is közölte, hogy már beszélt az anyjával, és hamarosan ingatlanost visz a telekre, hogy meghirdessék az eladást.
Anya ekkor végleg megértette, hogy férje nem engedélyt kér tőle, hanem egyszerűen döntött helyette.
Korábban is voltak hasonló problémák. Amikor Anya megkapta a kis házat, Zinaida Petrovna azonnal terveket kezdett készíteni vele kapcsolatban. Meg akarta mondani, hogyan alakítsák át, milyen veteményes legyen,
hová építsenek melléképületet. Anya akkor is kiállt magáért, és ragaszkodott ahhoz, hogy a hely az ő nyugodt kis menedéke maradjon.
Szergej viszont az évek során teljesen más célra használta a telket. Régi csöveket, fémalkatrészeket, autóalkatrészeket és mindenféle hulladékot hordott oda. Azt mondta, hogy minden egyszer még hasznos lesz, és a vasnak értéke van.
A kis ház körül lassan hatalmas fémdarabokból álló kupac alakult ki.
Amikor Anya rájött, hogy férje még ezt a helyet is nélküle akarja értékesíteni, nem sírt és nem veszekedett. Inkább nyugodt tervet készített.
Felhívta szomszédját, Misát, aki egész évben a településen élt, és értett a hegesztéshez. Elmondta neki, hogy Szergej el akarja adni a telket a háta mögött.
Misa meglepődött, amikor meglátta a hatalmas fémhalmot az udvaron, de hamar megértette a helyzetet.
Anya arra kérte, hogy hegessze össze a kapukat és a kiskaput, hogy senki ne tudjon csak úgy bemenni a területre. A célja nem a bosszú volt, hanem az, hogy világossá tegye: az ő tulajdonáról senki nem dönthet nélküle.
Misa alaposan elvégezte a munkát. A kapuk szinte egyetlen nagy fémszerkezetté váltak, amelyet lehetetlen volt egyszerűen kinyitni.
Anya ezután egy táblát készített, amelyre egy különös hirdetést írt:
„Eladó fémhulladék. Csövek, radiátorok, alkatrészek. Önálló elszállítás. A pénzt Zinaida Petrovnának kell utalni a felújításra.”
A táblára pedig Szergej édesanyjának telefonszámát írta.
Másnap Szergej büszkén érkezett a telekre az ingatlanossal. Biztos volt benne, hogy gyorsan eladják a házat, és hamarosan meglesz a pénz az anyja javítására.
Amikor azonban megpróbálta kinyitni a kaput, döbbenten látta, hogy a zár helyén vastag hegesztés van. A kapu meg sem mozdult.
Az ingatlanos értetlenül kérdezte, hogyan jutnak be a telekre, de Szergej nem tudott válaszolni.
Ekkor meglátta a táblát.
Ahogy elolvasta a rajta lévő szöveget, elsápadt. Nemcsak az zavarta, hogy Anya meghiúsította az eladást, hanem az is, hogy a saját gondosan gyűjtögetett fémkupaca most mindenki számára eladóként szerepelt.
Az ingatlanos röviden közölte, hogy ilyen körülmények között inkább távozik, és otthagyta Szergejt a problémáival.
Szergej dühösen felhívta a feleségét.
Azt követelte, hogy azonnal távolítsa el a hegesztést, és engedje be őt az udvarra. Anya azonban nyugodtan közölte vele, hogy a telek az övé, és senki nem léphet be engedély nélkül.
Szergej azzal fenyegetőzött, hogy majd saját kezűleg bontja le a kaput, de Anya emlékeztette rá, hogy a garázskulcsok nála vannak, és a tulajdon rongálása következményekkel járhat.
Amikor Zinaida Petrovna is felhívta a fiát, kiderült, hogy már több ember kereste őt a hirdetés miatt. A környéken mindenki azt hitte, hogy valóban fémhulladékot árul.
Szergej ekkor értette meg, hogy az egész terv összeomlott.
Anya ezután még egy dolgot közölt vele: ne siessen haza, mert összepakolta a holmiját, és a csomagjai az ajtó előtt várják.
Szergej felháborodott, azt mondta, hogy neki is joga van az otthonukhoz, de Anya nyugodtan válaszolt: az albérleti szerződés az ő nevén van, és ő fizeti a lakhatást.
A beszélgetés végén egyszerűen elköszönt.
Szergej ott maradt a lezárt kapu előtt, a hideg szélben, miközben azon gondolkodott, hogyan magyarázza meg az anyjának, hogy a felújításra szánt pénz helyett most csak egy lezárt udvaruk és több tonna eladhatatlan fémjük maradt.
Anya pedig végre először hosszú idő után úgy érezte, hogy nem mások döntései szerint él. Visszavette azt, ami mindig is az övé volt: a saját életéről való döntés jogát.
