Este fél nyolckor csengettek. Larisza éppen a vacsora maradékát pakolta el, amikor letette a konyharuhát, és az ajtóhoz sétált. A kukucskálón át egy ismeretlen, elegánsan öltözött nőt látott.
Sötét kabátot viselt, gondosan elkészített frizurája és kifogástalan sminkje arról árulkodott, hogy fontos találkozóra készült.
Amikor Larisza kinyitotta az ajtót, a nő határozott hangon mutatkozott be.
– Krisztina vagyok… Arkagyij jelenlegi párja. Beszélnünk kell.
Larisza egy pillanatig némán állt. A lakásból kisfia, Matvej rajzfilmjének halk hangjai szűrődtek ki, a konyhából még érződött a frissen sült vacsora illata. Minden olyan hétköznapinak tűnt – egészen addig, amíg ez a nő meg nem jelent az ajtajában.
Krisztina azért érkezett, hogy rávegye: mondjon le a gyermektartásról. Elmondta, hogy ő és Arkagyij új életet szeretnének kezdeni, lakáshitelt terveznek felvenni, de a havi tartásdíj miatt nem tudják összegyűjteni a szükséges önerőt.
Larisza csendben végighallgatta.
Két évvel korábban váltak el. A bíróság havi 15 400 rubel gyermektartást ítélt meg közös fiuk, Matvej javára. Az első időszakban Arkagyij még fizetett, később azonban egyre ritkábban teljesítette a kötelezettségét.
Huszonnégy hónap alatt mindössze tizenegy alkalommal érkezett utalás, miközben a tartozása meghaladta a 180 ezer rubelt.
Ezalatt Larisza egyedül gondoskodott a fiáról. Saját fizetéséből fedezte az iskolai felszerelést, a ruházatot, az orvosi költségeket és minden olyan kiadást, amely egy gyermek nevelésével együtt jár.
Amikor világossá vált számára, hogy Arkagyij önként nem rendezi a tartozását, hivatalosan végrehajtási eljárást kezdeményezett.
Krisztina elővett egy internetről letöltött nyilatkozatot, amelyben Lariszának le kellett volna mondania a gyermektartásról. Úgy beszélt, mintha ez csupán egy egyszerű formalitás lenne.
Larisza azonban nyugodtan visszautasította.
Azt mondta, ha Arkagyij valóban ezt szeretné, akkor legyen bátorsága személyesen a szemébe mondani, hogy nem kíván hozzájárulni a saját fia neveléséhez.
Krisztina erre azonnal felhívta Arkagyijt, és kihangosította a beszélgetést.
A férfi ingerülten csak annyit mondott, hogy Larisza írja alá a papírt, mert elege van az egész ügyből. Egyetlen egyszer sem kérdezett rá Matvejre, nem érdekelte, hogy van a fia, sem az, mire lenne szüksége.
Ebben a pillanatban Matvej is kilépett a szobájából.
Álmosan megállt az ajtóban, és halkan megkérdezte:
– Anya… apa telefonál?
Larisza megszorult szívvel visszaküldte a kisfiút a szobájába. Fájdalmas volt belegondolnia, hogy gyermeke hallotta apja közönyös szavait.
A beszélgetés ezután még kellemetlenebb fordulatot vett.
Krisztina kijelentette, hogy ha szükséges, Arkagyij papíron felmond a munkahelyén, feketén vállal munkát, és így egyetlen rubel gyermektartást sem fognak tudni behajtani rajta.
Larisza ekkor először mosolyodott el.
Nyugodtan közölte, hogy a beszélgetés kezdete óta minden szó rögzítésre került. Saját otthonában erre teljes joga van, és a felvétel szükség esetén bizonyítékként is felhasználható.
Ezután elővette a gondosan összeállított dokumentumait.
Megmutatta a befizetések részletes kimutatását, amelyből pontosan látszott, mely hónapokban fizetett Arkagyij, és mely hónapokban maradt el az utalás.
Elővette a tartozás részletes számítását is, amely egyértelműen bizonyította, hogy a férfi több mint 180 ezer rubellel tartozik saját gyermekének.
Végül megmutatta a végrehajtási eljárás megindításáról szóló hivatalos iratot is.
Krisztina arca egyre sápadtabb lett.
Most döbbent rá, hogy Arkagyij végig hazudott neki. Nem néhány tízezer rubeles késedelemről volt szó, hanem hatalmas adósságról, amely miatt a végrehajtók hamarosan zárolhatják a bankszámláit.
Krisztina azonnal felhívta Arkagyijt, számon kérte a hazugságait, majd szó nélkül távozott a lakásból.
Még azon az estén 45 ezer rubel érkezett Larisza számlájára.
Néhány héttel később a végrehajtók a fennmaradó összeget is levonták Arkagyij bankszámlájáról, így a teljes tartozást rendezték.
Amikor eljött az iskolakezdés ideje, Larisza végre megvehette Matvejnek azt a kék, rakétás iskolatáskát, amelyről a kisfiú hónapok óta álmodott.
Miközben nézte fia boldog mosolyát, ráébredt valamire.
A gyermektartás nem könyöradomány. Nem szívesség. Nem alku tárgya.
Az a gyermek törvényes joga, amelyet senki sem vehet el tőle – még a saját édesapja sem.
